Gyalogló Chat

Az Aranyember – Sztárchat

A pénz az utcán hever. Valaminek a megvalósítása ötlet, kitartás és szorgalom kérdése, és nem pénz kérdés.

solitude: Klapka György, szeretettel köszöntöm a Gyalogló Chaten. Foglaljon helyet, azonnal kezdünk:)


solitude: Fiatalon járt Artistaképzőbe, Színművészetire. Mi volt akkoriban az elképzelése az életről, mi volt az életcélja és ez mennyit változott az évek során?

- Hoo, nagyon sokat... Valóban színművészetire is jártam és artistaképzőbe is, és az én akkori célom az volt, hogy óriási drámai színész legyek. A Színművészeti főiskolán kitűnő osztályba jártam, Soós Imre, Berek Kati, Psota Irén és még sorolhatnám a jobb és jobb és tehetséges színészeket. Ez volt az első munkás-paraszt osztály és engem, mint polgári származásút, áttanácsoltak a tánc szakra. Ott egyszerű volt "politizálni" hiszen annyiból állt, hogy a sasszét nem jobbra kezdtük, hanem balra. Így lettem táncos.

Srac: Ön szerint a siker csak a pénzről szól, vagy fontosnak tart még mást is?

- Semmi köze a pénznek a sikerhez. Én egy sikerorientált ember vagyok, de a pénzhez sosem volt viszonyom. Egy szükséges valami az élethez, de nem szükséges a sikerhez és a boldogsághoz.

Solitude: Volt színpadon Latabár Kálmánnal is. Milyen emlékeket őriz róla?

- LK-nak, akivel sok évig együtt dolgoztam egy színpadon, rengeteg koreográfiát csináltam. Ezek nagyon érdekes munkák voltak, Kálmán bácsi mindig mondta: Mutass egy figurát. Amikor ezt megmutattam, mondta hogy ezt nem, majd én mutatok egy másikat. Így állt össze lépésről lépésre a táncszám. Az én lépéseimből semmi nem került bele, de ha én nem mondtam volna neki akkor nem tudott volna tovább lépni.Csodálatos ember volt.

Axel: Mi volt az, ami eltántorította a kitűzött színészi karriertől?

- A főiskola tántorított el. De nem bántam meg, hogy táncos lettem, hiszen bejártam a fél világot.

Srac: Igaz, hogy régen Ladákat vett és adott, és ezzel üzletelt? :)))

- Igaz, még a rendőrség is vásárolt tőlem 200-db LADÁT. Nem adtam nekik olcsóbban, mint másnak.

solitude: Miből van több Önben, a művészből, vagy a kereskedőből?

- Szerencsére vegyes génjeim vannak, édesapám művész ember volt, édesanyám kereskedő volt, és mind a kettőből 100%-ot örököltem. Szerencsém volt.

Srac: Időről időre más üzletbe fogott, de sosem állt meg. Mi a titka?

Nagyítás

- Az egész világ folyton fejlődik, és ezzel a fejlődéssel én állandóan lépést tartok. Ma 78 éves koromban is új dolgokon gondolkozom és megpróbálok új dolgokat csinálni.

Solitude: A Hagyományos Mosópor ötlete hogyan született? Nagyon jókat derültem anno rajta, az biztos, hogy elég olcsón jutott így reklámhoz. :))

- Pontosan erről van szó: én tudtam annak idején, hogy mosóport csak 3-400 millió Ft-os reklámköltséggel lehet bevezetni. Ezt a multik adták nekem, amikor az egész világon ismertették, hogy az ő mosóporuk jobb, mint a hagyományos mosópor. Tehát a hagyományos mosópor naponta több 100-szor be volt harangozva a TV-ben.

east: Mikor kezdett bele az ékszerüzletbe? 

- Az ékszerüzletbe kb. 6-8 éve kezdtem bele, de hozzá kell tegyem hogy Németországban 15 éven keresztül drágakő nagykereskedésem volt, tehát az ékszer szakma nem volt idegen tőlem.

richgiirl: Az új dolgokat meg tudná valósítani, ha anyagilag nem úgy állna ahogyan?

- Semmi köze az anyagiakhoz. A pénz az utcán hever. Ötlet, kitartás és szorgalom kérdése, és nem pénz kérdése valaminek a megvalósítása.

richgiirl: Egy minimálbérből élő számára is?

- Én mondtam: nekem nincs viszonyom a pénzhez. Nem arról volt szó, hogy minimálbérből él valaki, hanem kereskedelemről és vállalkozásról volt szó. Az természetes, hogy nem szó szerint értettem, hogy megyek a körúton és ott hirtelen találok 100.000 Ft.-ot.

Solitude: Olvastam, hogy szereti az irodalmat. Ki a kedvenc írója, költője? És melyik az a könyv, amit feltétlenül magával vinne egy lakatlan szigetre?:)

- Rengeteg verset tudok még ma is kívülről, rengeteg kedvenc költőm van, többek között: Kosztolányi, Babits, Ady, Szabó és stb. Egy lakatlan szigetre pedig az egész könyvtáramat vinném, ami több 1000 db -ból áll.

Solitude: Csak egyet vihet.

- Akkor nem mennék a lakatlan szigetre :)

east: Nem gondolt még arra, hogy politikai pályafutásba is belekezdjen?

Nagyítás

- Soha életben nem foglalkoztam politikával és nem is szeretnék. Életemben 4 olyan dolog van ami számomra a lelkiismeretemmel nem egyeztethető össze:

1. kábítószer kereskedelem

2. fegyver kereskedelem

3. gyerekpornográfia

4. politika.

Srac: Hallottam olyasmit is, hogy rokonságban van a történelemkönyvekből is ismert Klapka tábornokkal. Ez igaz, vagy csupán a nevük hasonló?

- Én szerintem igaz... de ez engem semmiféle előnnyel nem tüntetett fel az életben és hatással sincs rám. Nekem az ember nem a származásától ember, hanem az ő jellemétől ember.

Axel: Szereti, érti a számítástechnikát? Dolgozik számítógéppel? :)

- Sajnos abszolút nem értek hozzá, meg sem merek nyomni semmit, ezt az összes gyerekem és a személyzet kezeli. Én még egy e-mailt sem tudok megnézni, sőt, ha valaki küld egy -sms-t a legnagyobb bajban vagyok. Ezt én már soha nem fogom megtanulni.

richgiirl: Dehogynem, a gyerekek majd megmutatják hogyan kell és szeretettel várjuk a chaten esténként. Hány gyermeke van?

- 5 gyerekem van és 3 unoka.

Srac: Ebből négy Mary Zsuzsi és az Ön közös gyermeke. Ugye?

- Így igaz.

Solitude: Más "rendes" ember az ön korában nyugodt, békés nyugdíjas éveit éli. Ön soha nem pihen?

- Én, ha nem dolgoznék, meghalnék. Nem is szeretnék tétlenül élni.

east: Mivel tölti szabadidejét?

- Minden héten egyszer kártyaparti van (rablóulti a javából) régi barátokkal, egyébként nagyon kevés szabadidőm van, hiszen ha nem vagyok az üzletben akkor a 40 ha. biodió ültevényemen tartózkodom, lesem a fáimat és számolom a termést.

Nagyítás

east: És mi lesz a biodióból? Saját maga dolgozza fel, vagy ez is eladásra kerül?

- Hamburgba van egy szerződésünk, melynek alapján a biodió egész Németországba lesz kiszállítva. Egyébként már tavaly és tavaly előtt is oda szállítottuk a termést. Ez nem csak biodió, hanem nemes dió, az íze is más, mint a csarnokban kapható diónak. Nem vad dió. 

richgiirl: Klapka úr!! Kaphatnék ebből a dioból egy szemet?

- Igen, persze, adok egy szemet :)

richgiirl: Köszönöm szépen, hogyan vehetjük fel a kapcsolatot?

- Vámház krt. 9.

Solitude: Annyira tudtam, hogy ez lesz a válasza:)))

Srac: Klapka Györgyöt mindig is imádták a nők. Saját bevallása szerint azért, mert a szex után nem fordult rögtön a fal felé aludni. Ez igaz? :))

- Ez igaz..(a nőkre) Ma már csak az maradt, hogy nem fordulok a fal felé. 78 éves korban már nem olyan az ember, mint 20 évesen. Egyébként az imádat nem a szex miatt történik, ahhoz sokkal több kell, mint szex.

Solitude: Van olyan dolog az életben, amit még feltétlenül szeretne elérni, megvalósítani?

- Én úgy érzem, hogy azon emberek közé tartozom - akik szerintem nagyon kevesen vannak, akik az élettől mindent megkaptak és ha újra születnék semmit nem változtatnék azon ahogy én az életemet leéltem. Ehhez hozzátartozik a háború, a béke, az éhezés, a jóllakottság, a börtön, a szabadság, a szerelem és a csalódás. Láttam a fényt és az árnyékot, Csak az az ember tudja értékelni a jóllakottságot, aki már éhezett az életében.

Axel: Mit tart életében a legrosszabb élménynek, amire fájdalommal emlékszik vissza?

- Talán első feleségem elvesztését. A szülésbe belehalt.

Axel: Hova szeretne elutazni a világban ahova még nem sikerült, de mindenképp látni szeretné?

Nagyítás

- Mindig vágytam Japánba. Ott még nem voltam. És Indiába. Ma már egyik helyre sem vágyom, mert a doktor lányom egy hónapja jött vissza egy indiai körútról és azt mondta, hogy Papa örüljünk, hogy Európába születtünk.

Solitude: Gyermekei, vagy unokái közül van, aki önnel dolgozik?

- Sajnos senki. Ez az én legnagyobb bánatom. A doktor lányom biológus, szenzációs kutatásokat csinál, a gerincvelő sérülésénél ők azok, akik a világon először megoperálják augusztusban az első embert, aki gerincsérüléssel lebénult. A fiam egy multinál termékmenedzser, a két kicsi még iskolás.

solitude: Milyen nyelveken beszél a magyaron kívül?

- Németül beszélek anyanyelvi szinten, gagyogok valamit angolul, és szinte a világ minden nyelvén tudom: Hogy mennyibe kerül? Még héberül is. A többi már mutogatás kérdése :)

east: Nem akart soha külföldön élni?

- Sajnos éltem külföldön több mint 20 évet, de valahogy a gyökereim csak ide húztak vissza.

solitude: Szereti az állatokat?

- Az egyetlen élőlény a világ összes állata, akiben még nem csalódtam. Két gyönyörű kutyám van még most is, és kimondhatatlanul szeretem őket. (kuvasz és kaukázusi)

Axel: Melyik országot tartja alkalmasnak a világ vezető szerepére? A bukdácsoló Amerikát vagy valóban Kína lesz a jövő kereskedelmi vezetője?

- Kína a maga tömegével előbb utóbb vezető szerepet fog játszani a világban, de már ma is felvásárolja az aranyat, acélt, az olajat, és mindent amihez csak hozzájut. Tudja van az a vicc, hogy az első amerikai turista leszállt a Holdra és szembetalálkozott a kínaival, kérdezte: hogy kerültök ide hiszen nincs is rakétátok.? Nagyon egyszerű - szólt a válasz: egy kínai két kínai, három kínai..... Egyébként egy szorgalmas tehetséges nép.

Axel: Akkor érdemes lassan angol helyett kínaiul tanulnunk?

- Lehet.

east: Láthatjuk Önt még mindig a tv-ben a saját reklámjában?

- Ha bekapcsolják a TV-t hogyne. Egyébként a reklámokat magam csinálom, magam ötlöm ki, magam tervezem a kösztümöt és magam rendezem. Sőt ha jól meggondolom még a szerkesztői munkát is magam végzem.

Solitude: Egy biztos a Klapka reklámokat ez ember azonnal megjegyzi... :) nem is túl költséges gondolom.

- Mivel mindent én csinálok, így nem túl költséges... Egyébként Németországban a reklámszakmából szereztem a vagyonomat.

richgiirl: Örökösének kit szeretne, ki az a családban, akinek van olyan affinitása az üzlethez mint önnek?

- Nincs sajnos olyan ember aki ezt folytassa a családomban, ez engem eléggé elkeserít, de változtatni ezen nem tudok. Így hát a birodalom amit én felépítettem a halálom napjával összedől.

Srac: Jajj, majdnem elfelejtettem, mi volt a jele az óvodában? :)

- Kisguru.

Srac: Micsoda????? 

- A bátyám volt a nagyguru. Amikor én óvodába jártam - a háború előtt - még nem volt jelezés... 1928-ban születtem, akkor még csak pálca volt, amivel elverték a seggem, ha rossz voltam.

Srac: Sűrűn fordult elő?

solitude: És soxor volt rossz?

- Nagyon rossz gyerek voltam.

Srac: És a lányokat folyton piszkálta. Fogadni merek.

- Ez is igaz.. :)

richgiirl: A nagyguru milyen pályát futott?

- Vezérigazgató Brazíliában. 9 nyelven beszél. Lexikális ember. Az ellentétem teljesen.

- Nagyon örülök hogy ilyen sok kérdést tettek fel. Remélem hogy mindegyikre helyesen válaszoltam. Ha még van kérdés megtalálnak az interneten és szívesen válaszolok rá. www.aranyember.hu - viszlát.

solitude: Klapka György köszönjük, hogy eljött és válaszolt a kérdéseinkre. Mozgalmas életet és sok jó ötletet kívánok!