Eper adatlapja

"A nők addig nem lesznek egyenlők a férfiakkal, amíg nem tudnak az utcán végigsétálni kövéren és kopaszon, azt gondolva, hogy csodálatosak és mindenki csak őket kívánja."// - hmmm...na de melyik nő szeretne addig süllyedni, hogy egyenlő legyen? // :PPP
Ne keress, ne kérdezz, ne akarj rólam semmit tudni. Legyen elég, hogy antiszociális vagyok és már most utállak! :PPP
Nem vagyok komplett õrült! Még egy pár darab hiányzik...

Vazzeeeee... azért töltöttem ezt ki, hogy a "honnan írsz?" "hány éves vagy?" idióta kérdéseket ne tedd fel!!!


Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: "Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak."
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.

Az élet ajándék.



WEÖRES SÁNDOR: A KÉT NEM
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.

A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga — a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök áram, címkék közt jár, mint egy patikában. Hiába száll be földet és eget, mindég a semmiségen át üget, mert hol egység van, részeket teremt, és névvel illeti a végtelent. Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, alkot s rombol, de igazán nem él s csak akkor él — vagy tán csak élni látszik — ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, eleven, csak az aprózó észnek idegen. A tétlen vizsgálótól összefagy; mozogj és mozgasd s már királya vagy: ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, oly férfit vár, kitől mozgásba jő. Alakja, bőre hívást énekel, minden hajlása életet lehel, mint menny a záport, bőven osztogatva; de hogyha bárki kétkedőn fogadja, tovább-libeg s a legény vérig-sértve letottyan címkéinek bűvkörébe. Valóság, eszme, álom és mese úgy fér hozzá, ha az ő köntöse; mindent, mit párja bölcsességbe ránt, ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. A világot, mely észnek idegenség, bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; és végső, királynői díszruhája a meztelenség.



Babits Mihály:Fekete ország

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.


Gottfried Benn: Szavak

Magad vagy: a szavakkal
vagyis csakugyan magad,
trombita nem vigasztal,
diadalkapu nem fogad.

Lelkükből kéne kiásnod
elő-s ős képüket
esztendők óta - s akárhogy
erőlködsz, nem leled.

S amott, hol fáklya világol,
s mentsvárban a lakó,
a párás rózsaszájról,
gyanútlan gyöngyöz a szó.

Csak éveid szakadoznak,
mind más módon fakul,
az álmokig ér le: szótag-
de elmúlsz szótlanul.


Gottfried Benn: Év múlása

Év múlása, mélye csendnek,
csak magad birtokolod,
tekintetek közelednek,
újak, romlatlanok.

Át nem vette senki terhed,
nem kérdezte bírod-e -
rózsa súlya, súlya sebnek,
nyárutók tekintete.

Magad szórva, kötve gúzsba,
meztelen vagy és fedett -
súlya sebnek, rózsa súlya,
önfeloldozó szemek.


Gottfried Benn: Tőlem száll szemhéjadra szender

Tőlem száll szemhéjadra szender,
csók tőlem ül meg ajkadon;
éjt s gondot bírnom énnekem kell,
az álmot magam hordozom.

Tőlem tűnik fel arcodon a gyász,
örömöt én hozok reád,
ámde az éj s halálszorongás
az én bensőmet járja át.

Te, aki mélyen adni gyenge,
s egész valóm túl sok neki -
föl kell hát kelnem éjjelente
szendert és csókot küldeni.


Gottfried Benn: A magányos

Ki magányos, bent van a titokban,
mindig képek árvizében áll,
nemzésükben, magzásukban,
még az árnyék is parázs homály.

Velejéig viselősen,
tűnődéssel töltve meg,
elpusztítója lehetne minden
éltető s párzó emberinek.

Látja hogy a Föld más lett egészen,
mint a kezdetkor, ám közönye kész:
nincs Legyen és nincs Enyésszen -
csak formahűlt Befejezés.